



Szia, Adri vagyok.
Voltam sales-es, promoter, asszisztens, menedzser, produkciós vezető, marketinges, operatív vezető. Szerettem volna lenni balerina, tűzoltó, színész, pénztáros, hippi, világutazó. Közel tíz évig dolgoztam színházi területen, és talán sosem hagyom abba, ha nem égek ki teljesen és veszítem el a kapaszkodókat. Sokáig tartott mire megtanultam nem hazudni önmagamnak. Kellett hozzá egy betegség is, igen, akkoriban nem annyira vettem a jeleket. De milyen nagyszerű a test, hogy ennyit segít!? Az endometriózis sok mindenre megtanított, például, hogy a testem nem az ellenségem és hogy mindig van választásom.
Állítólag a változás elkerülhetetlen, én mégis sokáig megrpóbáltam elkerülni, mert elképesztően kényelmetlen. Az elmúlt 5 évben viszont szinte minden megváltozott bennem, körülöttem és ma már tudom, hogy nincs ennél nagyszerűbb érzés. Ebben szeretnék Neked is segíteni, olyan eszközökkel, amik engem is átlendítettek egy-egy nehéz pillanaton, időszakon.
Amikor itt hagytam mindent az Azori-szigetekre mentem önkénteskedni, hogy megfejtsem milyen életre is vágyom valójában. Jól érzed, ez felért egy biztosítókötél nélküli sziklamászással.
Így kezdtem el jógát oktatni. Mindig érdekeltek az emberek, az érzéseik, vágyaik, motivációik. Lenyűgöz a sokféleségük, a kultúrák különbözősége, a folyamatos változás és a végtelennyi lehetőség az életben.
Arra vágyom, hogy egy elfogadóbb világban éljünk, olyan közösségekben, amelyek támogatják egymást. Tele magabiztos, kedves emberrel. A következő 10 éves tervem ilyen közösséget teremteni.
Ez ma velem, veled kezdődik. Abban szeretnék segíteni, hogy felfedezd önmagad, hogy lásd te is lehetsz bátor, eszközöket mutatok ahhoz, hogy jobban érezd magad a bőrödben, hogy megtanulj együttműködni a testeddel, hogy merj őszinte lenni magaddal, bátran kapcsolódj másokhoz – mert annyi öröm és erő van az együttműködésben. Szeretném, hogy tudd, hogy ma is tehetsz valamit azért, hogy jobban érezd magad. Bár a változás elkerülhetetlen, sokszor kényelmetlen, de tudd, mindig van választásod. Az is rendben van, ha fogalmad sincs mit tegyél, vagy ma inkább nem akarod kiforgatni a világot a négy sarkából. De mi lenne, ha ma nem állnál saját magad útjába?
Gyere úgy, ahogy vagy.
Minden jóga óra egy új lehetőség. Minden tábor/elvonulás / képzés egy nagyszerű alkalom arra, hogy új nézőpontokat ismerjünk meg, hogy más szemével nézzünk önmagunkra. És visszaadjunk valamit mi is másoknak.
Szerintem a világ egy nagyszerű hely, csak meg kell tanulnunk újra bízni magunkban, egymásban. Nekem a jóga ebben segít. Remélem neked is fog.



Képzéseim

-
200 órás Hatha jógaoktató képzés - Diószegi Ádámmal
-
200 órás Flow jóga oktatóképzés fasciális alapokon - Czvikli Zsuzsival és Kósa Zoéval
-
Kismama jógaoktató képzés - Hortobágyi Andreáva
-
50 órás Vinyasa Flow jógaoktató továbbképzés Gyalog-Szőke Zsófival
-
10 órás intenzív kézenállás képzés Gyalog-Szőke Zsófival
-
Fordított testhelyzetek Gyalog-Szőke Zsófival
További workshopok Hiro Landazuri, Mathieau Boldron, Matt Giordano vezetésével.
